Szurmák és Szurmayak emlékezete
Dunaegyháza csendes évfordulóra virradt: vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor ny. vezérezredes, egykori honvédelmi miniszter 75 esztendeje, 1945. március 26-án tért meg teremtőjéhez. De miért is jeles évforduló ez a község életében? Miért is tisztelgünk emléke előtt?
Mindenekelőtt idézzük fel a Nagy Háború első hónapjait: októberben- novemberben a Monarchia csapatai több vereségen és sikertelenségek sorozatán voltak túl. A Kárpátok hágóin cári csapatok törtek be magyar földre, és közeli lehetőségként merült fel Magyarország katonai megszállása az Alföldön át Budapest irányába indított orosz hadművelet nyomán. A vészhelyzetben új magyar alakulatok termettek elő a semmiből, nem első vonalbelinek számító hadszíntéri erőkből, anyaországi póttestekből. A Hadsereg-főparancsnokság és a magyar honvédelmi vezetés új parancsnokot küldött a Keleti-Kárpátokhoz, egy új csoportosítás élére. A honvédelmi miniszter november 24-i átirata tudatta a m. kir. honvéd főparancsnoksággal: „Szurmay Sándor altábornagy, államtitkár egy honvéd gyaloghadosztály parancsnokságának átvételére a hadrakelt sereghez bevonult.”
Az orosz hadszíntéren Szurmay egy teljes kárpáti műveleti csoportosítás, az Ung-völgyi hadseregcsoport parancsnoka lett. Két nap múlva bekövetkezett tűzkeresztsége sikert hozott számára. Hadtesterejű harccsoportjával az ellenség hátába került, és visszavonulásra kényszerítette a cári csapatokat, visszaszerezve az elfoglalt magyar területeket. Egy töretlenül ívelő katonai karrier közbeeső állomása volt ez az első világháborús magyar siker. Harccsoportja, amely 1915 januárjától a nevét viselte, döntő szerepet játszott a limanovai győzelemben. „Félisten katonáinak” élén a „húsvéti csatában” négy héten át védte az Uzsoki-szorost a roppant túlerővel szemben. Hőstette, harctéri működése ‒ amelynek alapján a bárói méltósággal járó legmagasabb katonai kitüntetés, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét, az uzsoki előnevet, majd honvédelmi miniszterként a gyalogsági tábornoki kinevezést és a valóságos titkos belső tanácsosi címet is megkapta ‒ az Osztrák‒Magyar Monarchia egyik legismertebb hadvezérévé tette.
Az akkori Magyarország egy kis szegletéből, a bánsági Boksánbányáról indult el e töretlen katonai karrier, Szurmay két világháború közti közéleti megbecsültségének története. De érdemes még egy kis történelmi, településtörténeti időutazást tennünk, épp a Szurmay név alapján. Szolgáljon ehhez bizonyságul A katonabáró ‒ Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére című könyv, melynek bemutatójára úgy három esztendeje Budapesten, a XVI. kerületi Mátyásföldön került sor Szilágyi István polgármester, Selmecziné Füzéková Diana evangélikus lelkész asszony és Szurma Katalin kisapostagi illetőségű családfakutató jelenlétében.
Nos, M. Tóth György katona-újságíró könyvéből kiderül: a Szurmay vezetéknév, a család eredetének szálai Egyházira, azaz Dunaegyházára vezetnek. A megfejtéséhez korabeli Petőfi-kutatások adtak segítséget, no meg egy perdöntő irat, mely szerencsére fellelhető az evangélikus templomban. Nem kívánjuk e helyen bemutatni a kutatás részleteit, csupán néhány ide vágó mozzanatát emeljük ki.
A Vasárnapi Ujság 1899. augusztus 13-i számában tette közzé a kecskeméti elemi evangélikus iskola növendékeinek 1828-as névjegyzékét, amelyben Alexander Petrovits (Petőfi Sándor) mellett szerepelt egy bizonyos Samuel Szurmay, Egyháziról való diák neve is. Eszerint már sejteni lehetett, a család Egyházáról származott el, de legalábbis történetük egy szakaszában ott éltek. Az 1822 szeptemberében, Kecskeméten keresztelt Sámuel, a félegyházai illetőségű Petőfivel, a Kecskeméti Evangélikus Gyülekezet emlékkönyve szerint két és fél évig járt egy osztályba. Egy másik forrás szerint az akkor pesti evangélikus főgimnáziumi történeti összefoglalóban áll: „Az 1833‒34-i anyakönyvbe legelső tanulónak írták be 1833. aug. 27-én Petrovits Alexander-t, ugyanazon napon rajta kívül csak egy másik tanulót írtak be, a 11 éves, evangélikus magyar Szurmai Sámuelt, kinek atyja Sámuel mesterember volt Kecskeméten.”
Nos, a család eredetének egyik szála ama Sámuelé, kinek öccse, Mihály származott el végül Boksánbányára, s akkor már a Szurmáról visszavonhatatlanul Szurmayra változtatott vezetéknéven alapított családot, melyben harmadik gyermekként született meg Szurmay Sándor.
De hogy el ne feledjük: a családtörténet említett anyakönyvi bejegyzése szerint 1784. augusztus 5-én, 85 éves korában meghalt „Simon Szurma vir probus, ex Silesia oriundus”, vagyis Szurma Simon, Sziléziából való jámbor férfi. A magyarországi ág alapítójának születési dátuma tehát 1699-re tehető. Az 1760-ban készült Regnocolaris conscriptioban (összeírásban) egyik fia sem volt önálló, ugyanis abban a családfőn kívül más Szurma nem szerepelt. Mindenesetre feltehető, hogy a család vagy önszántából, a török utáni idők betelepülni szándékozók kedvezményeinek reményében, vagy a Mária Terézia ellen megindított sziléziai területszerző háború elől menekülve érkezett új, választott hazájába.
A család sorsa tehát a mai Románi területén, Temesvártól úgy 80 kilométerre levő iparvárosban, Boksánbányán folytatódott. Szurmay Sándor a közeli Lugoson állomásozó 18. honvéd zászlóaljnál kezdte meg katonai pályafutását, kiképzési, katonai iskolai bizonyítványai, értékelései rendre mint az évfolyamában elsőt említik, szorgalma, a hivatása iránti elkötelezettsége, tehetsége alapozta meg, hogy a Monarchia tábornoki karában is csak elismeréssel illették, ami magyarként igencsak sikeres pályafutást jelent.
Szurmay Sándor a családjának eredetét nem ismerte. Mondhatnánk, nem egyszer volt „karnyújtásnyira” nemzedékrendjük történetének megismerésétől, az ősök, a Szurmák magyar királyságbeli letelepedésének helyszínétől. Így például akkor, amikor honvédelmi minisztériumi egyik „stábjában” szolgálók névsorában felbukkant egy bizonyos ilenczfalvi Sárkány Jenő vezérkari őrnagy. A név ismerős lehet, hiszen Egyháza evangélikus lelkészeinek egyike, az 1811‒1836 között szolgáló Sárkány Sámuelről, kinek nevéhez kötődik a magyar nyelvű istentiszteletek bevezetése. Fia, Jenő, Szurmay minisztériumi beosztott tiszttársa, később a „téli” és a „húsvéti” csaták legvéresebb uzsoki harcainak idején, a hadseregcsoportba tartozó 128. honvéd gyalogdandár ezredes, majd vezérőrnagy parancsnoka volt. Családjaik közös kötődéséről azonban mit sem tudtak…
Feltételezésünk szerint egy elejtett magánéleti megjegyzés is elvezethetett volna a család egyházai szálához. De erről tudósítson Szurmay: „Néhány évvel ezelőtt régi vadásztársammal, a sajnos, már elhunyt Arz báró vezérezredessel, a régi monarchia vezérkarának utolsó főnökével beszélgetve, szóba került a horgászat is. Elmondta, hogy régebben egy tiszttársa egyszer-kétszer őt is elvitte horgászni, sőt már egy hatalmas másfélkilós pisztrángot is fogott. Meg is van még az akkor használt egyszerű horgászkészsége. Mint az ördög egy bolyongó és meghódítható lélekre, úgy csaptam rá Arzra:
‒ Akkor eljöhetnél egyszer velem, talán két napra, a Vájerkához. Háromholdas, tengerszemjellegű, mesésfekvésű, mély kis tó Harta mellett… Arz is annyira vérszemet kapott e kirándulásunkon, hogy akkoriban, számára is a legfontosabb napihír a Duna vízállása volt, mert ha az Budapesten másfél méterre leapad, tervbe vettük a kirándulást Apostagra, hogy a Dunában horgásszunk.” S mivel Harta és Apostag között úgy félúton fekszik Dunaegyháza, a „terepfelvételben kiváló” hadfi egy kis szerencsével ekkor is rálelhetett volna családjuk egykor választott hazájának ősi befogadó településére, és a még ma is arrafelé élő Szurma ági rokonságra.
A dunai birodalom legismertebb magyar hadvezérének, Uzsok hősének szíve 1945. március 26-án a budapesti Apponyi téri (ma Ferencike tere) otthonában szűnt meg dobogni. A fennmaradt „halottvizsgálati bizonyítványán” a temetés napja, 1945. március 28-a bejegyzés is látható. A család akkor, a főváros ostromának napjaiban csak titokban vehetett tőle búcsút. Nevét a rendszerváltozásig kiejteni sem volt ildomos, Blanka nevű lányának kitelepítés is osztályrészül jutott.
A Nagy Háború, a trianoni békediktátum centenáriumán e néhány megemlékező gondolattal tisztelegjünk emléke előtt.
(A katonabáró című könyv bemutatóján Rácz Tünde készített felvételeket. A kötet elektronikus formában elérhető: A katonabáró : Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére / Tóth György, M. ; szerkesztő Hausner Gábor http://mek.oszk.hu/17500/17563 A Szurmay Sándor és családjának történetét bemutató tablókat a budapesti XVI. kerületi emlékezet központ vándorkiállításán láthatták az érdeklődők.)
